HÓVIHAR!
New York! Hihetetlen egy város. Főleg így karácsony előtt ez a sok ember, szinte ellepi az összes utcát. De most, kivételesen nem ez történik. Azok az emberek, akik az utcán vannak, próbálnak bejutni kávézókba, éttermekbe vagy épp egy szállodába, ugyanis kint hatalmas hóvihar tombol.
Már látni sem lehet semmit, csak tiszta fehérséget mindenhol. Bár ha jobban megnézzük, akkor a régi, jól megszokott citromsárga taxi kivétel.
- Isabelle, gyere ide kérlek. - hallom meg apám hangját a hátam mögül.
Lassan vissza húzom a selyem függönyt, majd hátrálok két lépést, megfordulok és apám felé veszem az irányt.
Mint mindig, most is egy fekete öltönyben van, alatta hófehér inggel és egy fekete nyakkendővel.
A cipője egy szintén fekete, lakk hatású olasz Cesare Piaciotti.
Mindig is tett az öltözködésére, hogy jól nézzen ki és hogy lássák, ő egy különleges ember.
Nos, hogy mások számára különleges-e azt nem tudom, de azt igen, hogy az én számomra az.
A munkája sajnos gátolja hogy sokat legyünk együtt, de ha van egy kis szabadideje, azt mindig megpróbálja a családjára fordítani.
Ahogy egyre jobban közeledtem felé észre vettem pár izzadság cseppet a homlokán. Talán ideges, vagy valami nem jó, de az tuti biztos, hogy ennek köze van az öcsémhez, Benjaminhoz.
- Mondd apa. - álltam meg közvetlen előtte mosolyogva.
- Benjamin az előbb lépett le az étterembe és anyád már teljesen kivan tőle. Nem segítenél? - nézett rám nagy kutya szemekkel.
- Mit csinált pontosan? - fontam össze két karomat melleim alatt és egy kicsit csücsörítettem a számmal.
- Elkezdte lehúzni az asztal terítőt, ez által leesett, hála Istennek csak a pirított kenyérkockás tál.
Ajkaimon egy apró mosoly jelent meg. Ez az én öcsém.
- Jó rendben segítek, de megmondod hol van anya?
- A lakosztályban. Azt mondta elbeszélget egy kicsit az öcséddel.
- Akkor felmegyek hozzájuk és ha bármi gond van, csak hívj.
- Kösz kicsim. - lépett egy lépéssel közelebb hozzám és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra.
Igazi apai szeretet.
Lassú léptekkel kezdtem közeledni a lift felé, közben azon gondolkodtam mivel érdemeltem ki mind ezt a sok jót és rosszat.
Most gondolom nagyot néztek, vajon mi lehet rossz az életemben? Pedig minden jónak van egy ellentétes oldala.
Sajnos apám amióta szálloda igazgató, ami egyébként magában nem rossz, nem foglalkozik velünk eleget. Úgy értem, rengeteget foglalkozik a szállodával, velünk viszont nem. Tudom, hogy a munka fontos, mert valamiből el kell tartani ezt a nagy családot, de néha a magánéletre is kellene egy kis időt fordítania. Amióta megörökölte ezt a hatalmas épületet a nagyapámtól, azóta éjjel nappal dolgozik. Szerinte ez neki egyfajta kikapcsolódás, szerintem pedig már betegség. Ennyire soha semmihez nem ragaszkodott, mint most a szállodához.
Egy halk hang jelezte, hogy megérkezett a lift, ez zökkentett ki a gondolatokból.
Megvártam, amíg a középkorú házaspár kiszáll, majd helyükre belépve megnyomtam a 12-es gombot és megvártam, amíg becsukódnak az ajtók.
Éreztem ahogy elindul felfelé a szerkezet, ilyenkor kicsit megijedek. Attól félek, hogy egyszer lezuhanok és meghalok, persze ezek csak hülye gondolatok, amik állandóan ellepik az agyamat.
Újra egy halk hang zavar meg a gondolkodásban, ezúton a 12. emeleten álltam meg.
Az ajtó épp hogy kinyílt, én már ki is ugrottam és elindultam a lakosztály felé.
Aranyozott és kristályokkal kirakott Jimmy Choo magassarkú cipőm halkan kopogott a folyosón végig húzódó vastag, krém színű szőnyegen.
Talán ez volt az a cipő, ami a legjobban belopta magát a szívembe. Nagyjából 3 hónapja kaphattam egy Vanity Fair gála előtt. Anya nagyon jól tudta, hogy szeretnék egy ilyent.
Szerencsére hasonló az ízlésünk és a méretünk is, így van, hogy egymás holmijaiban vagyunk.
Már látom a szoba ajtónkat. Fekete laptáskámból előhúzom a szobakártyát, majd miután elé érek lehúzom a kártyaolvasón, és már bent is vagyok a Frewen családnak kialakított rezidenciában.
Óvatosan kibújok cipőmből, nehogy bármi baja essen és egyből a nappaliba megyek.
Anya a kanapén ül, lábait feldobta a dohányzóasztalra és közben mind két kezével a fejét fogja.
Lassan leülök mellé és én is úgy teszek, mint ő.
- Minden rendben? - kérdezem tőle nyugodt hangon.
- Persze, csak Benjamin egy kicsit leszívta ma az energiámat. Gondolom apád már mesélte, hogy meglépett és az étteremben végezte. - nevetett fel cinikusan a mondat végén.
- Igen, mondta hogy ez a kis kópé majdnem tört-zúzott, de gondolj bele, nem lett senkinek semmi baja.
- Igen, hogyne.
Anya megtörölte óvatosan a szemét, nehogy elkenje a sminkjét. Most sír?
- Anya, jól vagy? - simítok rá óvatosan a felkarjára.
- Ahj, nem. Semmi sincs jól, ahogyan én sem.
- De, mi a baj?
- Nem vagyok jó anya. - kezdett pityeregni.
- Anya! Ezt meg ne halljam még egyszer tőled. Már miért ne lennél jó anya? Hiszen, mennyi mindent teszel a családodért? Ha szomorúak vagyunk, te felvidítasz minket, ha rosszak vagyunk, akkor elintézed, hogy többet ne legyünk azok. Figyelsz ránk, érted? És egy jó anyának ez a dolga.
- Isabelle. Te annyira aranyos vagy, hogy már el sem hiszem.
- Hé, ti neveltetek. És mindig arra tanítottatok, hogy ne legyek bánatos. Mindig annak örüljek, ami most van és én annak örülök, hogy mellettem vagy.
- És melletted is maradok addig, amíg szükséged lesz rám.
- Köszönöm. - dőltem el és öleltem meg.
Pár percig biztosan szorongattuk egymást, aztán egy kisebb zajt hallottam az egyik szobából.
Gondolom Benji volt. Remélem nem tört össze semmit.
- Maradj, majd én megyek. - parancsoltam anyára, aki bólintott és egy puszi nyomott az arcomra. Miután végleg elengedtem, a zajforrás felé kezdtem sétálni, az az a szobámhoz.
Kétség kívül nem aggódtam, mert tudom, a szobában nincs törékeny tárgy, amit mondjuk magára ránthat, de azért furdalt a kíváncsiság, mégis mivel tudott ekkora zajt csapni.
Sietősen nyitottam be otthonosan berendezett fészkembe, nehogy valami nagy baj legyen.
A szemem kitágult, amint megláttam mi történt bent.
Az öcsém a földön ült, fején a kis kézitáskámmal, amiben a fehérneműimet szoktam hordozni.
Mellette a tisztálkodószereim szerte-szét, mintha disznóólba léptem volna.
- Benjamin! Mit csinálsz te itt?
- Jásszok. - mondta pösze hangon.
- Azt látom drágám, de nem itt kellene ezt a műveletet végre hajtanod, hanem a te szobádban. Érted szívem?
- Iden.
- Na, akkor most segítesz összepakolni? - térdeltem le mellé és leszedtem fejéről a táskát.
- Nem. - rázta hevesen a fejét.
- Hát akkor ki fog?
- Te. - mutatott rám, miközben hangosan nevetni kezdett.
- Majd adok én neked. - mosolyogtam rá és elkezdtem csikizni.
Leterítettem a földre, mellé másztam és már épp ott voltam, hogy még jobban elkezdem csikizni, de megszólalt a telefonom.
Nagy nehezen felkászálódtam a földről és az éjjeliszekrényemhez mentem. Apa neve villogott a képernyőn.
Elfogadtam a hívást, majd a fülemhez emelve a telefont beleszóltam.
- Szia apa.
- Belles, segítened kell. Itt egy csapat lány a szálloda előtt és nem lehet őket lerázni. Segíts.
- És én mégis hogyan tudok neked segíteni?
- Csaj vagy. Kitalálsz valamit. Siess.
Ezzel le is rakta.
Na szép. Egy csapat lány. Vajon mit akarnak itt? Lehet hogy melegedni, erre apám kidobja őket? Tipikus férfi.
- Anya. - rohantam ki a szobából. - Le kell mennem, apának segítségre van szüksége. Addig megteszed, hogy figyelsz Benjire?
- Persze.
- Sietek vissza. - bújtam bele cipőmbe.
Szinte kivágtam az ajtót és rohantam a lifthez. Minél előbb túl akarok esni ezen az egészen, történjen bármi is odalent.
Hívtam ezt a csodaszerkezetet, amire csak pár másodpercig kellett várnom.
Miután beszálltam, megnyomtam a földszint gombot.
Gyorsan lecsekkoltam magam a tükörben. Haj tökéletes, smink perfecto, mosoly imádni való.
Lehet, hogy kellene egy kis szájfény, de fent maradt a szobámba. Én már nem megyek vissza érte.
Megálltunk, nem sokra rá pedig kinyílt az ajtó.
A hallban sokan voltak, de nem elég sokan ahhoz, hogy ne szúrjam ki apámat. Egy magas fickóval beszélgetett, aki mellett egy vele egy magas fiú állt.
Pár tincset hajamból fülem mögé tűrtem, majd lassú, kecses és magabiztos léptekkel elindultam feléjük.
Észre vettem, hogy a fiú, aki apám mellett áll, óvatosan lejjebb csúsztatja orrnyergén a napszemüveget és tetőtől-talpig végig mér.
Szája szélén egy nagy mosoly jelenik meg, ajkai mögül kilátszanak hófehér fogai.
Én is elmosolyodok, egy pillanatra lehajtom a fejem, mintha szégyenlős lennék, majd újra ránézek, de addigra már csak 5 lépés választ el minket egymástól.
- Itt vagyok apa. - nézek fel rá.
- Szerbusz Isabelle. Nézd csak, ők itt Justin Bieber és a menedzsere Scooter Braun.
- Üdv a Frewen Hotelben. Mi szél hozta magukat erre?
- Most szó szerint a szél hozott minket. - nevet fel Scooter. - A hó teljesen elzárta az utakat, csak ide tudtunk bejönni vagy maradhattunk volna az utcán. És kérlek ne magázz, hanem tegezz.
- Rendben. Szia Justin. - intettem a mellettem álló fiúnak.
- Isabelle. - emelte meg a sapkáját, majd vissza húzta a fejére.
- Isabelle, már akartam is mondani, hogy vezesd körbe Justint a szállodában, én addig Scooterrel leegyeztetem az itt létük alatti fontos dolgokat és a végén megmutatom nekik a szobájukat.
- Jól hangzik, de előtte még meg kell néznem Allyt, hogy kész van-e a ruhámmal, amit szerencsésen leöntöttem a repülőn.
- Ha Justint nem zavarja, akkor nyugodtan. Később találkozunk fiatalok. Erre menjünk. - az utolsó mondata már Scooternek szólt és apa az irodája felé mutatott.
- Nos, ketten maradtunk. - fordultam Justin fele.
- Nem egészen. Ott is vannak kint. - mutatott a nagy forgóajtóra.
Kint rengeteg lány táborozott le a nagy hidegben, gondolom mind Justinra várva.
- Wáó. Ők mind miattad vannak itt? Ez gáz. Majd én elhessegetem őket, csak figyelj és tanulj.
Mutatóujjam felmutatása után közeledni kezdtem az ajtóhoz, ahol Normann a portás állt.
- Normann, nyissa ki az ajtót, kérem.
- Igen is, Mrs. Frewen.
Normann, a fehér kesztyűjében megnyomta a forgóajtó nyitó gombját, ami egy pillanat alatt fordult meg a tengelye körül.
Miután lelassult beléptem két üveglap közé és a rajongók fele kezdtem haladni.
Amint kiértem, mindenki felkapta a fejét és sikongatni kezdtek. De van egy tervem, amivel garantáltan eltüntetem őket a hotel elől.
- Na jó, ebből elég volt. - kiáltottam el magam. - Mindenki menjen haza, nincs itt semmi látnivaló.
- De bent van Justin Bieber. - szólt ki valaki a tömegből.
- Nem, már nincs itt. Távozott a hátsóajtón.
- Hazudsz. - kiabálta el magát egy lány, mire mindenki "uuuu"-zni kezdett.
- Meghazudtolsz, de nem tudod, hogy az apámé a hotel. El szabad menni, vagy ami a legjobb, leárazás van a Chanelben.
Szinte az össze lány újra sikítozásba kezdett és amilyen gyorsan tudtak a hótól átszaladtak a túloldalra, ahol drága boltok találhatóak, mint például egy Coco Chanel üzlet.
Teljesen szétfagytam, így vissza lépkedtem a hotelbe.
- Köszönöm Normann. Vissza zárhatja.
- Ahogy óhajtja Mrs. Frewen.
Tekintetemmel Justint kezdtem keresni, akit rövid időn belül meg is találtam az egyik fotelban, épp egy Vouge divatmagazint olvasott.
- Hát, a rajongóknak nyoma sincs, úgy tudják távoztál a hátsó ajtón és jelenleg egy Coco Chanel üzletet szednek szét.
- Mivel tudnám meghálálni? - állt fel és mellém lépett.
- Jelenleg semmi ésszerű dolog nem jut az eszembe, de amint kitalálok valami nagyszerűt szólok neked.
- Akkor megmutatod a szállodát?
- Minden egyes zugát. - suttogtam magam elé, és észre vettem, hogy Justin az ajkába harap.
Hmm, talán bejövök neki?
- Menjünk. - öklét hasához szorította, kezemmel átkaroltam és elindultunk a lift felé.
Egyből megcsapott az illata, ami orrom számára hihetetlen volt. Olyan férfias, de mégis friss és nem túl erős.
A lift magától kinyílt, anya és Benjamin szálltak ki belőle.
- Isa. De jó hogy jössz. Apád merre van?
- Az irodájában. Anya, ő itt Justin Bieber, Justin, ő itt az anyukám, Violet Frewen.
- Jó napot. - fogott Justin kezet anyával.
- Szerbusz. Nahát, te élőben helyesebb vagy, mint a tévében. - bókolt anya.
- Anya, ezt nem most kellene. Felmegyek és megmutatom Justinnak a szállodát.
- Rendben, de siess, mert hatkor vacsorázni megyünk és apád nem szereti ha késel, tudod jól.
- Persze, a vacsora, már ki is ment a fejemből. Ígérem, ott leszek időben, de most megyünk.
- Rendben. Sziasztok.
A "könnyes" búcsú után beszálltunk a liftbe és megnyomtam a 20-as gombot, ez ugyanis a hotel legteteje. Fentről lefele fogom megmutatni Justinnak a hotelt.
De a liftben váratlan dolog történt, olyan, ami még soha életemben.
Sziasztok! Meghoztam az első részt. Remélem elnyerte a tetszéseteket és hagytok kommenteket.
Tudjátok, nem kötelező, de azért mindig örülök neki.
Troublemaker, köszönöm az előző bejegyzésemhez a komidat. Hihetetlenül jól esett.
A következő részt csak Új év után tudom hozni, mert keveset leszek itthon, de amikor géphez tudok ülni, mindig írok egy kicsit.
A 2. résznek már kész is a fele, de a szabadidőmtől függ hogy mikor tudom befejezni.
További szép estét: Isabelle:)
Már látni sem lehet semmit, csak tiszta fehérséget mindenhol. Bár ha jobban megnézzük, akkor a régi, jól megszokott citromsárga taxi kivétel.
- Isabelle, gyere ide kérlek. - hallom meg apám hangját a hátam mögül.
Lassan vissza húzom a selyem függönyt, majd hátrálok két lépést, megfordulok és apám felé veszem az irányt.
Mint mindig, most is egy fekete öltönyben van, alatta hófehér inggel és egy fekete nyakkendővel.
A cipője egy szintén fekete, lakk hatású olasz Cesare Piaciotti.
Mindig is tett az öltözködésére, hogy jól nézzen ki és hogy lássák, ő egy különleges ember.
Nos, hogy mások számára különleges-e azt nem tudom, de azt igen, hogy az én számomra az.
A munkája sajnos gátolja hogy sokat legyünk együtt, de ha van egy kis szabadideje, azt mindig megpróbálja a családjára fordítani.
Ahogy egyre jobban közeledtem felé észre vettem pár izzadság cseppet a homlokán. Talán ideges, vagy valami nem jó, de az tuti biztos, hogy ennek köze van az öcsémhez, Benjaminhoz.
- Mondd apa. - álltam meg közvetlen előtte mosolyogva.
- Benjamin az előbb lépett le az étterembe és anyád már teljesen kivan tőle. Nem segítenél? - nézett rám nagy kutya szemekkel.
- Mit csinált pontosan? - fontam össze két karomat melleim alatt és egy kicsit csücsörítettem a számmal.
- Elkezdte lehúzni az asztal terítőt, ez által leesett, hála Istennek csak a pirított kenyérkockás tál.
Ajkaimon egy apró mosoly jelent meg. Ez az én öcsém.
- Jó rendben segítek, de megmondod hol van anya?
- A lakosztályban. Azt mondta elbeszélget egy kicsit az öcséddel.
- Akkor felmegyek hozzájuk és ha bármi gond van, csak hívj.
- Kösz kicsim. - lépett egy lépéssel közelebb hozzám és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra.
Igazi apai szeretet.
Lassú léptekkel kezdtem közeledni a lift felé, közben azon gondolkodtam mivel érdemeltem ki mind ezt a sok jót és rosszat.
Most gondolom nagyot néztek, vajon mi lehet rossz az életemben? Pedig minden jónak van egy ellentétes oldala.
Sajnos apám amióta szálloda igazgató, ami egyébként magában nem rossz, nem foglalkozik velünk eleget. Úgy értem, rengeteget foglalkozik a szállodával, velünk viszont nem. Tudom, hogy a munka fontos, mert valamiből el kell tartani ezt a nagy családot, de néha a magánéletre is kellene egy kis időt fordítania. Amióta megörökölte ezt a hatalmas épületet a nagyapámtól, azóta éjjel nappal dolgozik. Szerinte ez neki egyfajta kikapcsolódás, szerintem pedig már betegség. Ennyire soha semmihez nem ragaszkodott, mint most a szállodához.
Egy halk hang jelezte, hogy megérkezett a lift, ez zökkentett ki a gondolatokból.
Megvártam, amíg a középkorú házaspár kiszáll, majd helyükre belépve megnyomtam a 12-es gombot és megvártam, amíg becsukódnak az ajtók.
Éreztem ahogy elindul felfelé a szerkezet, ilyenkor kicsit megijedek. Attól félek, hogy egyszer lezuhanok és meghalok, persze ezek csak hülye gondolatok, amik állandóan ellepik az agyamat.
Újra egy halk hang zavar meg a gondolkodásban, ezúton a 12. emeleten álltam meg.
Az ajtó épp hogy kinyílt, én már ki is ugrottam és elindultam a lakosztály felé.
Aranyozott és kristályokkal kirakott Jimmy Choo magassarkú cipőm halkan kopogott a folyosón végig húzódó vastag, krém színű szőnyegen.
Talán ez volt az a cipő, ami a legjobban belopta magát a szívembe. Nagyjából 3 hónapja kaphattam egy Vanity Fair gála előtt. Anya nagyon jól tudta, hogy szeretnék egy ilyent.
Szerencsére hasonló az ízlésünk és a méretünk is, így van, hogy egymás holmijaiban vagyunk.
Már látom a szoba ajtónkat. Fekete laptáskámból előhúzom a szobakártyát, majd miután elé érek lehúzom a kártyaolvasón, és már bent is vagyok a Frewen családnak kialakított rezidenciában.
Óvatosan kibújok cipőmből, nehogy bármi baja essen és egyből a nappaliba megyek.
Anya a kanapén ül, lábait feldobta a dohányzóasztalra és közben mind két kezével a fejét fogja.
Lassan leülök mellé és én is úgy teszek, mint ő.
- Minden rendben? - kérdezem tőle nyugodt hangon.
- Persze, csak Benjamin egy kicsit leszívta ma az energiámat. Gondolom apád már mesélte, hogy meglépett és az étteremben végezte. - nevetett fel cinikusan a mondat végén.
- Igen, mondta hogy ez a kis kópé majdnem tört-zúzott, de gondolj bele, nem lett senkinek semmi baja.
- Igen, hogyne.
Anya megtörölte óvatosan a szemét, nehogy elkenje a sminkjét. Most sír?
- Anya, jól vagy? - simítok rá óvatosan a felkarjára.
- Ahj, nem. Semmi sincs jól, ahogyan én sem.
- De, mi a baj?
- Nem vagyok jó anya. - kezdett pityeregni.
- Anya! Ezt meg ne halljam még egyszer tőled. Már miért ne lennél jó anya? Hiszen, mennyi mindent teszel a családodért? Ha szomorúak vagyunk, te felvidítasz minket, ha rosszak vagyunk, akkor elintézed, hogy többet ne legyünk azok. Figyelsz ránk, érted? És egy jó anyának ez a dolga.
- Isabelle. Te annyira aranyos vagy, hogy már el sem hiszem.
- Hé, ti neveltetek. És mindig arra tanítottatok, hogy ne legyek bánatos. Mindig annak örüljek, ami most van és én annak örülök, hogy mellettem vagy.
- És melletted is maradok addig, amíg szükséged lesz rám.
- Köszönöm. - dőltem el és öleltem meg.
Pár percig biztosan szorongattuk egymást, aztán egy kisebb zajt hallottam az egyik szobából.
Gondolom Benji volt. Remélem nem tört össze semmit.
- Maradj, majd én megyek. - parancsoltam anyára, aki bólintott és egy puszi nyomott az arcomra. Miután végleg elengedtem, a zajforrás felé kezdtem sétálni, az az a szobámhoz.
Kétség kívül nem aggódtam, mert tudom, a szobában nincs törékeny tárgy, amit mondjuk magára ránthat, de azért furdalt a kíváncsiság, mégis mivel tudott ekkora zajt csapni.
Sietősen nyitottam be otthonosan berendezett fészkembe, nehogy valami nagy baj legyen.
A szemem kitágult, amint megláttam mi történt bent.
Az öcsém a földön ült, fején a kis kézitáskámmal, amiben a fehérneműimet szoktam hordozni.
Mellette a tisztálkodószereim szerte-szét, mintha disznóólba léptem volna.
- Benjamin! Mit csinálsz te itt?
- Jásszok. - mondta pösze hangon.
- Azt látom drágám, de nem itt kellene ezt a műveletet végre hajtanod, hanem a te szobádban. Érted szívem?
- Iden.
- Na, akkor most segítesz összepakolni? - térdeltem le mellé és leszedtem fejéről a táskát.
- Nem. - rázta hevesen a fejét.
- Hát akkor ki fog?
- Te. - mutatott rám, miközben hangosan nevetni kezdett.
- Majd adok én neked. - mosolyogtam rá és elkezdtem csikizni.
Leterítettem a földre, mellé másztam és már épp ott voltam, hogy még jobban elkezdem csikizni, de megszólalt a telefonom.
Nagy nehezen felkászálódtam a földről és az éjjeliszekrényemhez mentem. Apa neve villogott a képernyőn.
Elfogadtam a hívást, majd a fülemhez emelve a telefont beleszóltam.
- Szia apa.
- Belles, segítened kell. Itt egy csapat lány a szálloda előtt és nem lehet őket lerázni. Segíts.
- És én mégis hogyan tudok neked segíteni?
- Csaj vagy. Kitalálsz valamit. Siess.
Ezzel le is rakta.
Na szép. Egy csapat lány. Vajon mit akarnak itt? Lehet hogy melegedni, erre apám kidobja őket? Tipikus férfi.
- Anya. - rohantam ki a szobából. - Le kell mennem, apának segítségre van szüksége. Addig megteszed, hogy figyelsz Benjire?
- Persze.
- Sietek vissza. - bújtam bele cipőmbe.
Szinte kivágtam az ajtót és rohantam a lifthez. Minél előbb túl akarok esni ezen az egészen, történjen bármi is odalent.
Hívtam ezt a csodaszerkezetet, amire csak pár másodpercig kellett várnom.
Miután beszálltam, megnyomtam a földszint gombot.
Gyorsan lecsekkoltam magam a tükörben. Haj tökéletes, smink perfecto, mosoly imádni való.
Lehet, hogy kellene egy kis szájfény, de fent maradt a szobámba. Én már nem megyek vissza érte.
Megálltunk, nem sokra rá pedig kinyílt az ajtó.
A hallban sokan voltak, de nem elég sokan ahhoz, hogy ne szúrjam ki apámat. Egy magas fickóval beszélgetett, aki mellett egy vele egy magas fiú állt.
Pár tincset hajamból fülem mögé tűrtem, majd lassú, kecses és magabiztos léptekkel elindultam feléjük.
Észre vettem, hogy a fiú, aki apám mellett áll, óvatosan lejjebb csúsztatja orrnyergén a napszemüveget és tetőtől-talpig végig mér.
Szája szélén egy nagy mosoly jelenik meg, ajkai mögül kilátszanak hófehér fogai.
Én is elmosolyodok, egy pillanatra lehajtom a fejem, mintha szégyenlős lennék, majd újra ránézek, de addigra már csak 5 lépés választ el minket egymástól.
- Itt vagyok apa. - nézek fel rá.
- Szerbusz Isabelle. Nézd csak, ők itt Justin Bieber és a menedzsere Scooter Braun.
- Üdv a Frewen Hotelben. Mi szél hozta magukat erre?
- Most szó szerint a szél hozott minket. - nevet fel Scooter. - A hó teljesen elzárta az utakat, csak ide tudtunk bejönni vagy maradhattunk volna az utcán. És kérlek ne magázz, hanem tegezz.
- Rendben. Szia Justin. - intettem a mellettem álló fiúnak.
- Isabelle. - emelte meg a sapkáját, majd vissza húzta a fejére.
- Isabelle, már akartam is mondani, hogy vezesd körbe Justint a szállodában, én addig Scooterrel leegyeztetem az itt létük alatti fontos dolgokat és a végén megmutatom nekik a szobájukat.
- Jól hangzik, de előtte még meg kell néznem Allyt, hogy kész van-e a ruhámmal, amit szerencsésen leöntöttem a repülőn.
- Ha Justint nem zavarja, akkor nyugodtan. Később találkozunk fiatalok. Erre menjünk. - az utolsó mondata már Scooternek szólt és apa az irodája felé mutatott.
- Nos, ketten maradtunk. - fordultam Justin fele.
- Nem egészen. Ott is vannak kint. - mutatott a nagy forgóajtóra.
Kint rengeteg lány táborozott le a nagy hidegben, gondolom mind Justinra várva.
- Wáó. Ők mind miattad vannak itt? Ez gáz. Majd én elhessegetem őket, csak figyelj és tanulj.
Mutatóujjam felmutatása után közeledni kezdtem az ajtóhoz, ahol Normann a portás állt.
- Normann, nyissa ki az ajtót, kérem.
- Igen is, Mrs. Frewen.
Normann, a fehér kesztyűjében megnyomta a forgóajtó nyitó gombját, ami egy pillanat alatt fordult meg a tengelye körül.
Miután lelassult beléptem két üveglap közé és a rajongók fele kezdtem haladni.
Amint kiértem, mindenki felkapta a fejét és sikongatni kezdtek. De van egy tervem, amivel garantáltan eltüntetem őket a hotel elől.
- Na jó, ebből elég volt. - kiáltottam el magam. - Mindenki menjen haza, nincs itt semmi látnivaló.
- De bent van Justin Bieber. - szólt ki valaki a tömegből.
- Nem, már nincs itt. Távozott a hátsóajtón.
- Hazudsz. - kiabálta el magát egy lány, mire mindenki "uuuu"-zni kezdett.
- Meghazudtolsz, de nem tudod, hogy az apámé a hotel. El szabad menni, vagy ami a legjobb, leárazás van a Chanelben.
Szinte az össze lány újra sikítozásba kezdett és amilyen gyorsan tudtak a hótól átszaladtak a túloldalra, ahol drága boltok találhatóak, mint például egy Coco Chanel üzlet.
Teljesen szétfagytam, így vissza lépkedtem a hotelbe.
- Köszönöm Normann. Vissza zárhatja.
- Ahogy óhajtja Mrs. Frewen.
Tekintetemmel Justint kezdtem keresni, akit rövid időn belül meg is találtam az egyik fotelban, épp egy Vouge divatmagazint olvasott.
- Hát, a rajongóknak nyoma sincs, úgy tudják távoztál a hátsó ajtón és jelenleg egy Coco Chanel üzletet szednek szét.
- Mivel tudnám meghálálni? - állt fel és mellém lépett.
- Jelenleg semmi ésszerű dolog nem jut az eszembe, de amint kitalálok valami nagyszerűt szólok neked.
- Akkor megmutatod a szállodát?
- Minden egyes zugát. - suttogtam magam elé, és észre vettem, hogy Justin az ajkába harap.
Hmm, talán bejövök neki?
- Menjünk. - öklét hasához szorította, kezemmel átkaroltam és elindultunk a lift felé.
Egyből megcsapott az illata, ami orrom számára hihetetlen volt. Olyan férfias, de mégis friss és nem túl erős.
A lift magától kinyílt, anya és Benjamin szálltak ki belőle.
- Isa. De jó hogy jössz. Apád merre van?
- Az irodájában. Anya, ő itt Justin Bieber, Justin, ő itt az anyukám, Violet Frewen.
- Jó napot. - fogott Justin kezet anyával.
- Szerbusz. Nahát, te élőben helyesebb vagy, mint a tévében. - bókolt anya.
- Anya, ezt nem most kellene. Felmegyek és megmutatom Justinnak a szállodát.
- Rendben, de siess, mert hatkor vacsorázni megyünk és apád nem szereti ha késel, tudod jól.
- Persze, a vacsora, már ki is ment a fejemből. Ígérem, ott leszek időben, de most megyünk.
- Rendben. Sziasztok.
A "könnyes" búcsú után beszálltunk a liftbe és megnyomtam a 20-as gombot, ez ugyanis a hotel legteteje. Fentről lefele fogom megmutatni Justinnak a hotelt.
De a liftben váratlan dolog történt, olyan, ami még soha életemben.
Sziasztok! Meghoztam az első részt. Remélem elnyerte a tetszéseteket és hagytok kommenteket.
Tudjátok, nem kötelező, de azért mindig örülök neki.
Troublemaker, köszönöm az előző bejegyzésemhez a komidat. Hihetetlenül jól esett.
A következő részt csak Új év után tudom hozni, mert keveset leszek itthon, de amikor géphez tudok ülni, mindig írok egy kicsit.
A 2. résznek már kész is a fele, de a szabadidőmtől függ hogy mikor tudom befejezni.
További szép estét: Isabelle:)
